“A legtöbb deszkás képes olliezni. A legtöbb pro deszkás képes egy ollie high-t is beadni. Keith Hufnagel, aki múlt hónapban hunyt el az agyrákkal való hosszú küzdelme után, repülni volt képes. Mindezt kétszer olyan magasra és háromszor olyan gyorsan, mint bárki más.” – emlékezik Alex Klein gördeszkás a GQ magazinban Keith Hufnagelre.

És Klein, Mr. Hufnagel barátja, aki maga is annak a generációnak a tagja, amiből a hivatkozott skater-ikon származik, valóban nem túloz: a szeptember 24-én elhunyt Keith egy utolérhetetlenül fürge, technikás és utánozhatatlan képességekkel bíró szuperhős volt, aki nem mellesleg emberségből és önzetlenségből is mintaként szolgált, az a tény pedig már csak egy kis bónusz, hogy az identitásvesztése előtti streetwear kibontakozását, elterjedését, népszerűvé válását és a köztudatba való betörését egyebek mellett neki is köszönhetjük. 

A manhattani csodakölyök

Habár mindenki tudni akarta a manhattani Hufnagel titkát, mégis keveseknek sikerült megfejteniük azt. Egyesek szerint a cross training edzés (magyarul köredzés) hatása lehetett, mások szerint bokasúlyokkal való tréning volt a titkos recept, Klein szerint pedig a keleti-parti gének alapozták meg az ámulatba ejtő atletizmust, ami Hufnagel birtokában volt, és ami legyőzhetetlenné tette őt a félcsöveken, korlátokon, lejtőkön és lépcsőkön. A remek kondi mellé könnyed stílus is társult, nem meglepő módon, tekintve, hogy az új deszkás-éra titánjai a leglehetetlenebb trükköket is úgy vitték véghez, hogy azok kívülről pofonegyszerűnek tűntek.

Mint Klein írja, Keith olyan volt, mint a köztudottan hibátlan New York-i pizza és bagel, amikről senki sem tudja pontosan, hogy hogyan és mi miatt, de zseniálisan finomak. Ez az enigmatikus különlegesség jellemezte a fiatal gördeszkást is, aki emiatt “megmagyarázhatatlan, éppígy megkerülhetetlen” alakja lett a lokális és globális szcénának egyaránt.

A ‘80-as években deszkázni kezdő Keith (aki még nem volt 14, de már majdnem elérte a pro státuszt) annak a keleti parti skater-közösségnek a nem hivatalos feje volt, ami aztán a nyugati parton definiálta újra a gördeszkázást a ‘90-es évek közepén. Az újradefiniálás nem csak a deszkázásban, mint sportban történt meg, hanem az ehhez dukáló divatot is elérte – ennek zászlóshajója lett aztán a 2002-ben alapított HUF.

Keith istenadta tehetségét hamar felismerték, így rövid idő alatt olyan nagy szponzorokat szerzett magának, mint a Real Skateboards, a DC Shoes, a Stüssy, a Blind, vagy éppen a Spitfire, mondanunk sem kell, hogy velük óriási lehetőség pottyant Hufnagel kezébe: beutazhatta a világot, ez pedig sorsdöntő fordulat volt az akkor még szóként sem létező streetwear jövőjét illetően. Huf járt mindenfelé Tokiótól Londonig, közben pedig folyamatosan szippantotta magába a különböző impulzusokat, megismert különböző stílusokat, külföldi márkákat és innovatív üzleti megoldásokat. 

Konkretizálódó tervek, rizikós siker

Ezek után az egyre sikeresebb, tapasztaltabb és sokat látott Hufnagel számára a következő lépcsőfok egyértelmű volt: a kinti, főleg japán mintát (Keith kapcsolata Japánnal egyébként olyan szorossá vált, hogy egyenesen öt üzlete is nyílt a felkelő nap országában Tokióban, Oszakában, Nagoyában, Harajukuban és Sendaiban) alapul véve nyitnia kell egy sneaker üzletet az Egyesült Államokban. Keith lenyűgöző dolgot vitt véghez: miután akkori feleségével, Anne Freemannel minden megtakarításukat összeszedték (nagyjából 30 ezer dollár), felhúzták az első HUF boltot San Franciscóban. Fun fact: a munka oroszlánrészét a pár végezte, beleértve a festést, a polcok felszerelését és az üvegek installálását is. 

Nagyjából minden készen állt, közel volt a nyitás-és az első drop napja, amikor Keith és Anne ráeszméltek, hogy sem weboldaluk, sem PR csapatuk sem elérésük nincs a médiában, röviden: nem tettek semmit a marketing érdekében. Amilyen hirtelen felütötte a fejét, úgy el is tűnt a pánik, mivel Keithék saját tapasztalatából kiderült, hogy több, a divat iránt affinitást érző ember a promóciók hiányában is pontosan tudja, mi az a HUF, aminek a híre szépen terjedt szájról szájra. És pontosan ez adta az egész dolog romantikáját és báját. 

Az érdeklődés tehát nőtt, a mindent eldöntő nyitónap pedig sikerrel zárult: kint már a korai órákban 50 fős sor várakozott, az este végére pedig az egész készlet sold out lett. Ahogy Alex Klein kiemeli, az üzletnyitás és a sneaker-streetwear bizniszbe való fektetés ma már egyértelmű, hogy megérős és sikert hozó lépés lehet, 18 éve viszont nagyon kevés ember mert volna ebbe belevágni, pláne úgy, hogy az összes félretett pénzét erre fordítja.

A HUF bolt egy, a deszkázást, a sneakereket és a divatot ötvöző hely volt, ahol több kultúra, műfaj, stílus és szemlélet találkozott és keveredett egymással. Voltak deszkalapok, cipők, ruházati darabok, kiegészítők és rengeteg márka képviseltette magát, Hufnagel pedig a húzásával tudtán kívül is mintát adott: Mintát, amiből inspirálódva közvetlenül vagy közvetetten, de olyan retail üzletek születhettek és válhattak mára a piac uralóivá, mint a Flight Club, a KITH, a Stadium Goods, a Dover Street Market, vagy mondjuk a KM20. 

A felemelkedést hozó zokni

Az évek során amúgy sok nagy név lett oda a HUF arculatáért, ők mind-mind növelték a brand reputációját: Lupe Fiasco náluk vett dzsekit, őt követte Mos Def, Dave Chapelle, Guru, Bun B és a hypebeast-kor előtti trú hypebeast, Robin Williams is. 

Majd jött az átütő sikert eredményező darab, ami a HUF-ot még Magyarországon is széles körben ismertté tette: egy kannabisz levelekkel díszített zokni, melynek története igen kalandos. El Khatib vezető dizájner mesélése szerint a leveleket már-már csak viccből és szórakozásból nyomták rá a zoknikra, amikből végül botrányosan kevés kelt el. Eddigre már megvolt az új üzlet Los Angelesben is, ahol “LA exkluzívként” próbálták meg árulni a kiegészítőt, ami a napos, fűben-és füvesekben egyaránt gazdag városban ugyanúgy nem akart fogyni, így szép lassan visszakerült a raktárba pár nagy kartondobozba suvasztva. 

A zoknit aztán csodával határos módon pár, a Fairfax Avenue körül gurulgató és ingyen HUF cuccokra vágyó tinédzser hozta vissza az életbe. Anne, Keith felesége megdobta az olcsó darabokra éhes tiniket néhány füves zoknival – szerencséjére az egyikük Tyler, the Creator volt, aki akkoriban kezdett el berobbanni és konkrét stílusforradalmat elindítani az öt paneles sapkákkal, Supreme pólókkal, batikolt göncökkel és Vans lépőkkel, amikhez remekül passzolt egy pár színes, marihuánás zokni. Nem sokkal később a nagy stoner hírében álló Lil Wayne is rákapott a mokis kiegészítőre, a többi pedig innen már történelem, a HUF csapata ezentúl alig bírta készleten tartani a terméket, ami még itthon is hatalmasat futott. 

Odd Future tagok, köztük Frank Ocean a HUF híres füves zoknijában, Jasper pedig egy HUF snapbackben

Hufnagel márkája egyébként nem élt és virult mindig, a 2008-as válság például konkrétan adósságspirálba taszította a brandet, ami ezután befektetők híján többször igen közel került a halálhoz. Jai Baek, koreai gyártulajdonos, egyben lelkes HUF-viselő volt az, aki radikálisan állt a dolgokhoz, és akiben Mr. Hufnagel megbízott. Baek biztosított elég pénzt, hogy a ruhák gyártása folytatódni tudjon, ám akarata szerint minden üzletet be kellett zárni, amiknek száma addigra már ötre növekedett. Volt felesége, Anne szerint Keith mindig azt mondta: “Ne aggódj, visszahozzuk a boltokat. Ha most rossz is, később minden rendben lesz.” És igaza lett, a HUF az újranyitás után kezdett igazán szárnyalni, talán magasabban, mint azelőtt valaha.

Hufnagelék megmutatták, hogy a HUF több, mint egy menő füves zokni: streetwear alapkő, ízlésformáló erő az underground és a mainstream határmezsgyéin, és a deszkás múlthoz és tradíciókhoz mindig visszatérő összekötő kapocs a különböző kultúrák közt.

Hufnagel, a cipőkollabok királya

Hufnagel deszkázott adidas modellekben, klasszikus Vans sziluettekben, a nevét mégis leginkább Nike cipőkhöz adta a HUF indulása utáni években, Jimmy Gorecki pro skaterből lett streetwear dizájner a Complex online hasábjain például sneakerek bemutatásán keresztül emlékezik meg a brand alapítóról. 

Hufnagel Gorecki szerint már a kezdetekkor meglátta a sneakerekben rejlő potenciált, jóval azelőtt, hogy azok mai értelemben vett kultúrája kialakult volna. Nem is értették sokan, hogy mégis hogy lehet az, hogy ez az ember retail üzletet birtokol, mi több, számos cipőt is jegyez a Nike-val, úgy, hogy közben a DVS-nek deszkázik. Keith, a vizionárius streetwear-pionír a legkülönfélébb, mégis leginkább klasszikusnak számító modellekhez nyúlt: a palettán helyet kapott a Nike Air Max 90, a Nike Air Max 1, a Nike SB Dunk High és a Nike SB Air Trainer 1, majd jöttek a töredezett mintázatú “Hufquake”-re keresztelt darabok, ebből is Air Force 1 Low-k zöld és narancs színben és a kék-szürke Air Max 90-k, majd Air Max 1-ok. 

De szóba jöttek más brandek is, például a feljebb hivatkozott Vans: a nagy múltú kaliforniai márkával közös cipőt visszautasítani kétségkívül szentségtörés lett volna, és Keith fel is mérte ezt, ezért kiadták az igen OG “3 Feet High” Chukka Bootot, majd szép lassan megszületett a saját HUF footwear, mint önálló entitás a divaton belül. A HUF cipők pont olyanok voltak, mint valahol Keith, egyszerre nyúltak vissza a gyökerekhez és mutattak némi újat, mindezt hanyag eleganciával, letisztult vonalvezetéssel és klasszikus elemekkel. A társulások természetesen nem maradtak el, jött a Fuck The Populationnel (FTP) való összeborulás, készült magasszárú a Thrasherrel, Old Skool a Vans-szel, Blazer Mid a Nike SB-vel és piros-fehér Budweiser dobozt mintázó cipő a sörmárkával közös kollab részeként, amit máig a brand egyik legnagyobb húzásának tartanak. A HUF mindemellett gyártott saját signature modellt a csapat egyik deszkásának, a 2016-ban szintén daganatos betegségben elhunyt Dylan Riedernek is.

Huf cipőit birtokolni már a kétezres évek közepén is presztízs volt, Gorecki szerint “ha megvolt neked egy Mr. Hufnagel cipői közül, meg kellett értened, hogy valami olyan van a birtokodban, ami szinte példátlan módon kapcsolatban áll megannyi különböző kultúrával.” Mint Jimmy a nekrológban írja, “A legtöbb divatrajongó nem tudná azt csinálni, amit ő, legalábbis nem ilyen autentikusan, kevesebb stílussal és keggyel. Mindig is Huf marad a minta.” – az utóbbi állítást pedig egy percig sem vitatnánk.

Keith Hufnagel egy zseni volt, azon belül is egy nagylelkű, segítőkész zseni. Ha ő nyert, nyertek a barátai és családja is, ha ő kapott valamit, abból bőségesen jutott a hozzá közel állóknak is. Keith még a dobogó tetején is azzal foglalkozott volna, hogy más tehetségeket is felsegítsen maga mellé, hozzátartozói szerint ez az önzetlen kedvesség tette őt igazán naggyá. 

Mr. Hufnak tehát sikerült, holott nem is volt konkrét terve. Talán nem is kellett. Volt felesége így összegez:

Nem volt stratégia. Nem volt tervben a pro skaterré válás, nem volt tervben a biznisz elindítása és a brandépítés sem. Más valami volt csak: kemény munka és mindig pozitív attitűd.