Hiroshi Fujiwara, a streetwear keresztapja

Cikksorozatunkban a streetwear legnagyobb hatású tervezőit, ikonikus figuráit, a legfontosabb márkákat, illetve ezek alapítóit mutatjuk be Nektek.

A streetwear a kezdeti, hetvenes évek óta rengeteget változott: az eredetileg szörfösök és gördeszkások által viselt stílus mára csupán nyomokban kötődik gyökereihez, globális mainstream lett. 
A hetvenes-nyolcvanas évek kaliforniai surfskate kultúrája, és a new yorki old school hip hop színtér – ezek formálták megkerülhetetlen, és azóta is folyamatosan megújuló jelenséggé az utcai divatot. 

Az elmúlt negyven évben a streetwear  túlnőtt a szubkultúrákon, számtalanszor másolták, ellopták, felhasználták, átdolgozták, és volt hatással a divatra, a művészetre, popkultúrára, segített megmenteni klasszikus divatházakat, és persze néhányszor el is temették (legutóbb Virgil Abloh, aki a klasszikus streetwear legnagyobb kortárs újrafelhasználója). 
Egy dolog azonban nem változott: amikor a streetwear kifejezést halljuk, legtöbben egy [szürke] kapucnis pulcsira, -vagy újabban- márkás sportcipőre gondolunk. Mielőtt azonban James Jebbia piros boxlogót nyomott volna a szürke hoodiera, voltak néhányan, akik nélkül ma nem létezhetne Virgil Abloh karrierje, vagy az Off-White, de a Supreme sem. Míg Amerikában, a nyugati parton Shawn Stussy (Stussy) 1980-ban elsőként kezdett színes, nagy logókat nyomni pólókra, néhány évvel később pedig Rick Klotz (Freshjive, LA), és Erik Brunetti (Fuct) New Yorkban társadalomkritikus, vicces printekkel alapoztak meg a ma ismert streetwearnek – Japánban ugyanez zajlott szinte párhuzamosan: az alig húsz éves Hiroshi Fujiwara összekötötte a pontokat a divat, a design, a zene és a street culture között Harajukuban, Tokio divatnegyedében, ezzel elindítva a japán streetwear szcénát.

Hiroshi Fujiwara 1980-ban, 18 éves korában Iso városából Tokióba költözik, majd két év múlva, az akkori punk-rock szcénától teljesen elbűvölve, Londonba utazik.
Ott megismerkedik Malcolm McLaren-el, aki Vivienne Westwood férjeként, és Sex Pistols (akkor már ex-) menedzsereként bevezeti a Londoni punk- és divat világába.

Hiroshi, McLarennel együtt hamarosan New Yorkba látogat, ahol az éppen feljövő hip-hop színtérrel, és ezen belül a dj-zéssel ismerkedik.
Nagy hatással vannak rá a korabeli new yorki művészek, mint Warhol, és Basquiat, de itt találkozik Brunettivel is, aki DEN ONE néven aktív tagja a város graffitis közösségének.
Fujiwara fontos kapcsolatokkal, és dj-ként tér vissza Tokióba, elsőként ismertetve meg a japán klubokat a hiphoppal, és olyan technikákkal, mint a schratch, vagy a lemezről keverés. 

1986-ban, egy újabb tengerentúli útján Los Angelesben összehaverkodik Shawn Stussyvel, és ez mindent megváltoztat: Hiroshi-ra óriási hatással van a kaliforniai szörfös vibráló, teljesen különböző műfajokból egyaránt táplálkozó streetwear márkája, így hamarosan együtt megalapítják az első International Stüssy Tribe-ot.  Shawn Stussy pedig nem csupán mentorként, de üzleti partnerként is jó választás volt, hiszen később – Hiroshi ajánlásai alapján válogatva – elsőként népszerűsítette a japán márkákat az Egyesült Államokban saját, és barátai üzleteiben.

Egy évvel később, 1987-ben Hiroshi visszatér Japánba, ahol hamarosan állando rovatot vezet a Takarajima magazinnál, Last Orgy címmel. Cikkeiben a rengeteg behatással foglalkozik, amelyek utazásai során érték: ír a punkról, hip hopról, graffitiről, és persze a divatról.
Ne felejtsétek el, hogy mindez még jóval az internet megjelenése előtt történt, így Hiroshi rovata hamarosan a modern nyugati kultúra legfontosabb hiradója, és leghitelesebb forrása lett Japánban.
Írásai egyre népszerűbbek lettek, a Last Orgy pedig hamarosan videó formátumban is megjelent: ebben Hiroshi Fujiwara és Kan Takagi, vagy ahogy közös bandájukat elnevezték, a „Tiny Panx” meghívott vendégekkel beszélték ki a világ menő dolgait.

A Tiny Panx Organization ’86-tól 1997-ig két nagylemezt, illetve több EP-t is kiadott, stílusukat tekintve a beszédes „electro-pop-rap-rock” kategóriában – ami valójában pont úgy hangzott, mintha lelkes japán kissrácok karaokéznának japánul Beastie Boyst, teljesen véletlenszerű alapokra, meglepetésszerű scratchekkel, és liftzenés zongoraszolókkal kísérve. 

Egyik legnagyobb slágerük, a Tokyo Blonxx, mondjuk nagyon cuki.

Itt pedig egy 1987-es Tiny Panx fellépés látható, aminek az az érdekessége, hogy Hiroshi – egyébként sem gyenge – színpadi outfitjének részeként egy Vivienne Westwood kalapot visel, ami ugyanaz az oversized ‘The Buffalo’ kalap, amiben Pharrell 2014-ben sokkolta a Grammy nézőit, majd bevonult a történelembe – de legalábbis a ‘legendás sapkák’ rovatába.

1990-ben Hiroshi Fujiwara a titokzatos maszkos grafikus, Shinichiro Nakamura (aka SK8THING, később CAV EMPT) segítségével megalapítja első divatcégét, ami a GOODENOUGH nevet kapja – és amit sokan Japán első* streetwear márkájának tartanak.

(*Sokan pedig Nobuhiko Kitamura 1984-ben alapított Hysteric Glamour-ját tartják az elsőnek, de tény, hogy ezutóbbi sokkal kevésbé streetwear, mint Fujiwara brandje.)

Hiroshi ekkor már a nyugati import kulcsfigurája volt Tokióban, dj-ként, influencerként, zenészként, és divattervezőként is sikeres volt, az információra éhes fiatalabb generáció szemében pedig egyenesen hősnek számított. Az Interview Magazine ezt írta róla a kilencvenes évek elején: „Ha tudni akarod mi a menő most a világban, kérdezd meg Hiroshit!”

Hiroshi Fujiwara pedig igyekezett továbbadni mindazt a tudást, amit utazásai és barátságai révén szerzett: hamarosan egy fiatalabb streetwear-generáció mentora lett, olyan későbbi legendák utját egyengetve, mint például Hikaru Iwanaga (Bounty Hunter), Tetsu Nishiyama (WTAPS és FPAR), Shinsuke Takizawa (Neighborhood), Jun Takahashi (Undercover) és nem utolsó sorban egy bizonyos Tomoaki Nagao.  

Fujiwara a hat évvel fiatalabb Tomoakiban találta meg asszisztensét, illetve későbbi  jobb kezét, és ő adta Nagaonak az új becenevét is – ő lett a „Második”, azaz japánul: Nigo – mert Tomoaki számára mindig Hiroshi volt az első.

Hiroshi Fujiwara és tanítványai nem csupán megteremtették a japán streetweart, de marketingben és üzleti stratégiákban is úttörők voltak: már a kilencvenes évek elején limitált kiadásokkal dolgoztak – ezzel a stratégiával került például bevezetésre a Nike japán jelenléte, és azóta is rengeteg olyan cipő jelenik meg, amiket régiós piacokra korlátoznak.
A Tokyo Street Style könyvben ezt így magyarázta Fujiwara:
„A limitált megjelenések nem a pénzről szólnak, hanem az imidzsről.
Az ilyen megjelenéseken csak a másodlagos piac, a viszonteladók keresnek”. Hype, resell, pipa.

A Nike viszonylag korán felfedezte Hiroshit és a japán piacot, 2002-ben viszont egy olyan projekt debütált, ami Fujiwarát már a legmagasabb körökbe helyezte: létrejött a HTM, egy speciális együttműködés Hiroshi Fujiwara, Tinker Hatfield, és a Nike elnök-vezérigazgatója, Mark Parker között. 

A HTM projekt klasszikus Nike sziluetteket gondolt újra prémium anyagok, és új technológiák alkalmazásával. A trió 2002-ben egy Nike Air Force 1 modellel, annak 20. évfordulóján mutatkozott be, és ez a cipő a mai napig a Nike egyik leglimitáltabb megjelenése. A Hiroshi-Tinker-Mark hármas összesen több, mint 30 különböző sneakert adott ki eddig, mind hasonló koncepcióban, gyakorlatilag luxustermékeket alkotva.

Hiroshi a kilencvenes évek végere fokozatosan elveszítette érdeklődését a viszonylag nagyra nőtt GOODENOUGH iránt:  „úgy döntöttem, hogy nem ezt akarom csinálni. Nem akarok nagy céget, és rengeteg alkalmazottat.” – nyilatkozta egy interjúban. „Úgy érzem, szólóban, független alkotóként jobb vagyok, tehát úgy döntöttem, hogy minden jelenlegi projektemet befejezem, és legfeljebb egy-két asszisztenssel folytatom egy olyan design stúdióként, ami inkább ötletekkel, mint termékkel kereskedik.”

Ez a független projekt lett a Fragment Design, ami mindig inkább az együttműködésekről szólt, nem saját termékek létrehozásáról. A legismertebb márkák, akikkel a Fragment együtt dolgozott, már inkább luxusbrandek voltak, mint streetwear, de igazán nem kérhetjük számon Fujiwarán, hogy elkezdett a nyugdíjra alapozni. 

A Fragment Design brand alatt Hiroshi kollabokat tervezett a Louis Vuittonnak, a Monclernek, az Off-Whitenak, és természetesen a Nikenak is. Karrierje során számtalan márkával és projektben közreműködött, designerként retail üzleteket tervezett (the POOL aoyama, THE PARK-ING, Conveni), online magazint indított (honeyee.com), volt közös tárlata Takashi Murakamival, dolgozott KAWS-szal, Jun Takahashival az AFFA-n (Anarchy Forever Forever Anarchy), és mindezek mellett 10 albumot, illetve számos kislemezt is kiadott zenészként.

Ám Hiroshi öröksége túlmutat az általa jegyzett kollabokon, a Fragment logós cipőkön, kabátokon, Bearbrick mackókon, kavésbögréken, vagy snowboardokon: Fujiwara legfontosabb munkája a szcénák és műfajok megismertetése, egymáshoz közelebb vonása volt, amivel új irányokat, és lehetőségeket teremtett a streetwearben. 

A japán színtér berobbanása hatalmas hajtóereje volt a globális street kultúrának, számtalan nyugati márkának is lehetőséget adva a fejlődésre – nem véletlen, hogy Erik Brunetti külön japán albrandet hozott létre a kilencvenes években a Fuctnak (SSDD), vagy hogy a Supreme-nek 1998-ban három üzlete volt Japánban (és ezzel egy időben csupán egy az USA-ban). Hiroshi indította el pályáján Nigót és a a Bape-t, a Nikeval közös munkái pedig már a 90-es évek elején megalapozták a mai, modern kollab- és hype kultúrát. 

Hiroshi Fujiwara, a streetwear keresztapja jelenleg 56 éves, de életművének töredékét is lehetetlen lenne egyetlen cikkben összefoglalni – erre ott van a Rizzoli 2014-es kiadású kötete, Hiroshi Fujiwara: Fragment címmel.