Nehéz olyan sneakert alkotni, ami úgy tud kulturális szimbólum lenni, hogy közben technológiából is iskolát ad a jövő cipő-generációinak. A Nike Air Max 90-nek ez sikerült: globálisan ismert lábbeli lett, amit azok is felismernek, akiknek semmi közük a divathoz, nem mellesleg olyan újításokat hozott, ami aztán sok más gyártót is megihletett. A modell az Asics Gel Lyte III-vel egyetemben idén ünnepli 30. születésnapját, szóval visszatekintettünk egy kicsit a hőskorba.
A Nike Air Max cipőinek sztorija 1987-ben kezdődött, amikor is bemutatták az Air Max 1 sziluett talprészén található átlátszó légcellát. Aztán később megjelent az Air Max 90 és érkezett hozzá az Air Max II, mai nevén az Air Max Light. A ’80-as évek végéhez közeledve a Nike egyre csak erősödött, az új évtized kezdetével pedig hivatalosan is megindult a verseny a cégek között. Mindenki a tökéletes és vezető technológia megalkotásán fáradozott, és habár akkor még nem volt világos, ma már tudjuk, hogy végül ki került a dobogó tetejére.
Air talp, avagy a jól bevált recept
Az Air Max 90-t több mindenről fel lehet ismerni, a legdominánsabb alkotóeleme mégis az Air-technológiát felvonultató, kiterjedt talprész, ami Tinker Hatfield nélkül talán nem is úgy festene, ahogy ma ismerjük. Az amerikai dizájner, aki 1981 óta már dolgozott Air Force 1 darabokon, ’85-ben döntött úgy, hogy saját sportcipőt tervez, és habár nem volt túl sok megkötés a Nike részéről, egy feltételnek teljesülnie kellett: a cég akkori legnagyobb dobását, az Air-technológiát valamilyen módon be kellett építenie a sneakerbe.
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/10/a5d01c2c090c2468e903884f92401298-1.jpg)
Hatfieldnek nem volt ellenvetése, viszont úgy érezte, hogy az átlag vásárló számára nehéz elképzelni, miképp is működik és milyen alkotóelemekből áll össze ez a forradalmi talp, ezért egy kis rést hagyva láthatóvá tette annak belsejét. Ezt a design megoldást később az ikonikus Air Max 1-nél is alkalmazni kezdték (1987-ben), aztán a légcella az Air Max III (az AM 90 régi neve – a szerk.) talpán még nagyobb lett, a közönség pedig megőrült érte. Időközben egyre több colorway jelent meg, majd droppolt a máig legendás és kedvelt infrared színállás is.
A névváltoztatás ideje 2001-ben jött el, ezóta beszélünk hivatalosan Air Max 90-ről. A sneaker, amit eredetileg sportolásra terveztek, utcai viselet és divat darab lett, köszönhette ezt annak, hogy hamar hódítani kezdett London városában, ahol olyan grime-óriások fedezték fel, és kezdték el megállás nélkül hordani, mint Dizzee Rascal, akinek aztán saját Air Max 90 kollabja is lett. Talán mondanunk sem kell, hogy a tendencia nem sokat változott, ha Brit emszíkről van szó, az alapdarab máig adott.
A Dizzee Rascal-Air Max, nyelvén a Tongue n’ Cheek felirattal, ami a rapper 2009-es albumának a címe:
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/11/https___hypebeast.com_image_2009_09_dizzee-rascal-ben-drury-nike-air-max-90-1.jpg)
És ha már Rascal kollaborációja szóba került, nem szabad elmennünk a számtalan Air Max 90 társulás, újraalkotás és release mellett, melyek nagyja már mind az elmúlt 10-15 évben született, ilyen volt az atmos-szal való, Duck Camo printet szülő összeborulás, a Parra-és Off-White kollabok, és a Keith Hufnagel alapította HUF-fal való közösködés is.
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/08/ryan-plomp-1hsOnWkN7T4-unsplash-683x1024.jpg)
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/08/sebastien-chiron-GihtEGo3qic-unsplash-683x1024.jpg)
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/10/jairus-gallimore-J4amdDeRRho-unsplash-2-683x1024.jpg)
Hetven évvel előre – Az Air Max 90 jövője
A Nike a sziluett 30. születésnapjára egy futurisztikus cipővel, a Nike Air Max 2090-nel készült, ami sokat merít az Air Max 90 sajátosságaiból és bizonyos újításokat is hoz, viszont akárhogy is nézzük, képtelen felérni az eredeti darabhoz.
![](https://www.footshop.hu/blog/wp-content/uploads/2020/10/53023.jpg)
De nem is kell neki, és épp ez a lényeg: az Air Max 90 óriási utat járt be, és köszöni, még ma is remekül van.
Szerkesztette, átdolgozta és fordította: Kersner Máté
- Lángoljon a nyár - 10. 5. 2023
- On Feet: A hét legjobb sneakereit a New Balance uralja - 4. 5. 2023
- Top 11: A legjobb sneakerek 2023 tavaszára - 21. 3. 2023