Kazetta Clothing: a gördeszkás kultúra és a fenntarthatóság autentikus keveréke

A házaspárként együtt élő Letti és Dani közös kezdeményezése noha még kiforrófélben van, az irány és a kikezdhetetlen elvek már adottak. A fotózást-ruhagyártást-kerámiaművességet-gördeszkázást és további művészeti ágakat egyesítő Kazetta egy 100%-ban homemade,-és a legjobb értelemben vett DIY-projekt, melyet kapcsolatuk, közös érdeklődésük és törekvésük valami jobbra egyaránt összeköt. A munkamegosztáson alapuló márkában keveredik és összeadódva alkot kész képet Letti és Dani kreativitása.

Az eredmény pár, ’90-es éveket idéző baggy nadrág, letisztult, szitanyomott felsők, sapkák, vászontáskák (kizárólag a gyártás alatt felgyülemlett és megmaradt, fenntartható gyárakból származó anyagokból!) és további izgalmas termékek, melyekre a környezetkímélőbb működés érdekében már előrendeléssel lehet lecsapni. Mint mondják: „Mi sem csináljuk tökéletesen effektíven, de őszintén próbálkozunk azzal, amink van, sőt, azzal is, amink nincs.”

Letti és Dani most teszteli az új modellt, friss nyári kapszulakollekciójuk pedig már a láthatáron. Többek közt ennek apropójából ültünk le beszélgetni a két alapító-tulajdonossal a márkák felelősségvállalásáról, itthoni és külföldi inspirációkról, a nők divatban betöltött szerepéről és arról, hogy a mennyiben trend és marketingfogás a brandeknek magukat fenntarthatónak hazudni. Egy dolgot megtanultunk: nekik az utóbbi nem csak egy üres szó, és ezt határozottan alá is tudják támasztani – Interjú.

Hogyan született meg a Kazetta Clothing?

Letti: Organikusan fejlődött ki, inkább csak stílus és célközönség szintjén volt koncepciónk. Pólózással indult, aztán jöttek a nadrágok és a további termékek. Maga a fenntartható gyártás ötlete is pár hónap alatt alakult ki. Eltökéltük, hogy amit létrehozunk, az legyen jó, etikus és elfogadható, ne kizsákmányoló.

Dani: El akartunk kezdeni valami kreatív dolgot közösen, és láttuk, hogy a szitanyomásos pólógyártást otthoni körülmények közt is meg lehet valósítani, ezért mi is belevágtunk. Nekünk az a lényeg ebben a márkában, hogy mindent mi csinálunk. Nincs fotósunk, a műhelyünk az otthonunk, Letti varr, mi szitázunk, mi szerezzük be az alapanyagokat, mi találjuk ki a szabásmintákat és így tovább. Szeretjük az analóg fotózást, zenélek és deszkázok is, ezeket mind-mind bele akarjuk építeni. Bármi, ami kijön belőlünk, azt ebben át tudjuk adni, és egyelőre tetszik az embereknek.

Szeretnétek, hogy ez örökké így maradjon, vagy van egy szint, ahonnan már nem bírnátok a sok munkát?

Dani: Ha eljutunk oda, hogy boltunk lesz, vagy befut a márka, akkor már nem fogjuk tudni tartani ezt. Nem azért, mert nem csinálnánk szívesen, hanem mert a sok rendeléssel már nem bírnánk ketten. Vannak egyébként kevésbé jó tapasztalataink a másokkal való közös munkával.

Letti: Nyitottak lennénk arra, hogy több emberrel dolgozunk, és bővítjük a csapatot, de jelenleg még nem akkora az ismertség. Kitaláltuk az előrendelési formátumot, amit most tesztelünk először. Nem gyártunk le egy fix számú készletet, csak amennyi rendelés érkezik. Az előrendelés finanszírozza a dolgot, így nem csinálunk feleslegesen sok cuccot.

Nem lehet könnyű dolgotok, milyen nehézségekbe ütköztetek eddig?

Dani: A legelején különösen nehéz volt olyan pulcsikat, pólókat találni, amiket be lehet szerezni 100 darab alatt. Nekünk nem is fért bele pénzügyileg az, hogy óriási összegeket költsünk rengeteg darabra.

Letti: Sok kutatómunka kellett a márkához, illetve magyar viszonylatban nincs is sok háttértámogatás ilyen kezdeményezésekhez. A karantén alatt YouTube-ról, autodidakta módon megtanult szitanyomást is azért mi magunk csináljuk, mert szeretnénk, ha gyakran lenne több új minta, kevés mennyiségű cucchoz is, nem pedig minimum 50, vagy több darabot kell gyártanunk, amennyit mondjuk egy hely előír. Szívesen kiadnánk varrodának, de erre még nem nagyon állnak készen a hazai manufaktúrák és szakemberek, míg például Spanyolországban már vannak kis mennyiségű gyártásra specializálódott műhelyek. A magyar és közép-európai gyárak ésvagy nagykerek a nagy tételben történő gyártásra mennek, de lényegében az egész divat ezen alapul: csináljuk nagyban, hisz az éri meg, az a legolcsóbb, plusz még szervezzünk is ki mindent az ázsiai régióba.

Mi a véleményetek a hazai divatértő és deszkás közösségről, kellett esetleg keresni a célközönségeteket, vagy megtaláltak titeket?

Dani: Gördeszkázom egy ideje és látom, hogy ez egy nagyon összetartó közeg, mindenki mindenkinek köszön, ha csak látásból is, de ismerjük egymást. Egyszer kitaláltuk, hogy varrunk egy baggy nadrágot. Letti előtte sosem varrt nadrágot, így elkezdtünk kísérletezni, én pedig ezt említettem az embereknek a közösségen belül. Ők nagyon hamar rákkattantak és sokan vásároltak is tőlünk. Nem volt egy konkrét célközönség, csak olyan ruhákat szerettünk volna csinálni, amiket mi is szeretünk, mindez természetesen más gördeszkásoknak is tetszik, akik hasonló körökben mozognak és ugyanazok iránt érdeklődnek.

Az igen szűknek és kicsinek mondható magyar piacon van olyan márka, csapat, vagy deszkás-szerveződés, akiket figyeltek, esetleg felnéztek a munkájukra?

Dani: A Medium Skateshop például. Ők akkor adták ki az első pólóikat, mikor először gondolkoztunk azon, hogy mit is csináljunk. Ekkor relatíve sokat jártam hozzájuk, és faggattam őket, hogy honnan szerzik a sima fekete felsőket. Velük mondjuk szívesen csinálnánk valami projektet, illetve hangsúlyoznánk, hogy nagyon szívesen támogatunk, vagy akár szponzorálunk is fiatal és szimpatikus deszkásokat és csapatokat, ezen túl célunk együtt dolgozni különféle hazai kreatívokkal.

Melyek azok a külföldi márkák, amik inspirálnak titeket?

Dani: A Stüssy, a Noah, az Only NY és a Polar mindenképp. A Supreme-et is nyilván szeretem, de a hype már nem tud átjönni, mert az épp ellene megy a streetwearnek, hogy valaki két napot áll sorba egy drága pólóért, amit aztán még több pénzért továbbad. Nem ellenzem, csak nem tudom megérteni.

Letti: Az ausztrál Butter Studios, a svéd Poetic, az angol Loutre, vagy egy spanyol márka, a laagam. Róluk ”mintáztuk” az előrendelési rendszerünket, ők hetente szoktak jelentkezni egy 4-5 darabos droppal. Maga a brand a Z generáció igényeinek kielégítésére és a fenntarthatóságra állt rá, a gyáraik már a kis mennyiségű gyártásra szakosodtak, mint mondtuk, Magyarországról ez különösen hiányzik.

Melyik volt az eddigi személyes kedvenc saját darabotok?

Dani: Talán a nadrág. Mind a hosszú, mind a rövidek.

Letti: Igen, az az abszolút bestseller termékünk.

Dani: Sokat fejlesztgettük, próbálgattuk, hogy mekkora legyen az ülepe, mennyire legyen bő, és végre megtaláltuk a megfelelő anyagokat is

Az új, előrendelhető kollekciótokban már kerámiák is vannak, ami abszolút hiánypótló ötletnek tűnik kiegészítők terén, meséljetek erről kicsit.

Letti: A családom pécsi, anyukám és a nővérem ott is élnek, nekik van egy otthoni kerámiaműhelyük. Nemrég lementünk hozzájuk látogatóba, és megbeszéltük anyával, hogy adja át a tudását, és segítsen a darabok létrehozásában. Ő három éve foglalkozik ezzel, a nővéremnek és neki is van saját márkája, az egyik a Zoki Studio, a másik pedig a Dano.Ceramics. Nekik hála ki tudtuk égetni és festeni a kis füstölőtartókat. A jövőben mindenképp szeretnénk még több fajta kiegészítőt is.

Dani: Így van, például poharat, tányért, vagy hasonló dolgokat.

A kerámiákon túl miket foglal magába az aktuális kapszula, illetve meddig lehet megvásárolni a friss darabokat?

Letti: Négy póló lesz, most először színesek a felsők, rajtuk színes mintákkal. Van egy logós, egy másik, amin egy analóg fotóm szerepel Berlinből – ez volt az első próba, hogy képet szitázunk. Találhatóak benne még kazetta-tematikájú darabok, az egyik pólón a magnókazetta feltalálója, Louis Ottens szerepel, aki márciusban hunyt el, a másikon egy kis lejátszó van. Lesz két short, egy zöld és egy narancssárga és egy másik rövid, szintén baggy-hatású farmer, és még pár darab van a 6 panel sapkánkból. A kollekció június 21-től július 5-éig, éjfélig rendelhető elő.

Milyen anyagokból dolgoztok?

Letti: Az aktuális kollekcióban minden pamut, vagy biopamut, de dolgoztunk már lenvászonnal is. Általában pamutot választjuk, vagy valamilyen naturális anyagot, bár az előbbi öntözéséhez rengeteg víz kell, így kevésbé fenntartható, szóval keressük az alternatívákat, erre jó a len, vagy a kender, ami például egy kicsit elfeledett. Lenvászonból inkább bio anyukáknak gyártott ruhákat láttam csak, pedig nagyon sok lehetőséget rejt magában. Ez a kísérletezés is nagyon izgalmas, próbáljuk, hogy miképp tudjuk a streetwearbe építeni mindezt.

Mit üzennétek azoknak a vásárlóknak, akik a ruhák áraira panaszkodnak?

Dani: Letti, csak fényezni szeretnélek picit, te mondd erre azt, hogy a legtöbb dolgot kézzel varrod, úgy, hogy nem jártál varróiskolába és nincsenek profi gépeink sem. Vannak barátaim, akik azt mondják, hogy milyen drága, és vannak olyanok is, akik szerint nagyon olcsón adjuk ahhoz képest, hogy egy darabban hány óra munka van. A deszkás közösségből olyan vásárlók is jöttek, akik egy leárazás során inkább azt mondták, hogy eredeti áron szeretnék megvenni a nadrágot, hogy támogassanak minket.

Letti: Van ez tendencia, ami a fast fashion miatt alakult ki: elmész a H&M-be, és rögtön megkapod a ruhát olcsón, a nehéz részét viszont már nehogy megmutassunk annak, hogy miképp készülnek ezek a termékek, mert akkor elvesszük a vásárlókedvet. Kérdezték már, hogy lesznek-e megfizethetőbbek a cuccok, a válaszunk erre az, hogy sajnos nem, mert a körülményekhez képest így is a legolcsóbban tudjuk kínálni a kollekciókat.

Dani: A külföldi skatewear-streetwear áraihoz sem hasonlítunk, nyilván mert egy magyar márka vagyunk, de nagyon nehéz belőni, hogy mi éri meg, vagy épp melyik ár vállalható még. A Stüssy mondjuk egy magyar vásárlónak már nem olcsó.

Instagramon megosztottatok korábban egy posztot, mely a női vállalkozások támogatására szólított fel („I dare you to promote another woman’s business after reading this”). Letti, mit gondolsz, mennyire vannak alulreprezentálva a nők a divatvilágban?

Letti: Kereskedelem és marketinget tanulok – az is egy tendencia, vagy előítélet, hogy inkább a nőket skatulyázzák marketingesnek, a női bizniszek hallatán mindenki tipikusan körmösre, vagy fodrászra asszociál és ők azok, akiknek olyan vállalkozásuk van, melyet fel kell karolni. Kicsit rossz ez a „Jé, egy nő is tud ilyet csinálni”–féle megközelítés. A másik meg, hogy a textiliparban rengeteg nő dolgozik, főleg Indiában és Ázsia-szerte, ott különösen nagy ennek a nem éppen jó értelemben vett kihasználtsága. Ezért is volt fontos nekünk, hogy figyeljünk a fenntarthatóságra. Igyekszünk olyan cégekkel dolgozni, akik ügyelnek erre és a nemi egyenlőségre is.

Dani: A ruháink viszont nem nemhez kötöttek, minden darab uniszexnek nevezhető, és a streetwearben is ez az uralkodó séma, a pólók például már egyértelműen fiúknak és lányoknak is szólnak.

Ott vannak olyan nők vezette márkák, mint az Ambush, a Prix Workshop, a Sorella, a Misbhv a MadeMe, vagy mondjuk a Fenty, de még így is lehet, hogy előbb jutna eszébe egy laikusnak egy meleg dizájner, mintsem pár legendás női tervező, nem?

Letti: Sok női fehérneműmárka tulajdonosa és tervezője is férfi, és sok stílusteremtő is inkább közülük kerül ki. Szerintem ez inkább trend, nem feltétlen negatív, de fontos, hogy teret adjunk a nőknek. Mi Danival ketten dolgozunk, kiegészítjük egymást, látjuk a saját nemünk preferenciáit, későbbre pedig tervezünk női darabokat is. Mindenesetre szükséges a balansz és a diverzitás.

Egyik fő működési feltételetek és elvetek a fenntarthatóság és a környezetvédelem, mennyire tekinthető ez személyes ügynek esetetekben? Mondhatjuk, hogy „divat”, trend, mi több, kényszerű szakmai elvárás lett ezt kommunikálni?

Dani: Mondhatni szakmai elvárás manapság. Mégis, nagy cégek és híres fast fashion brandek sem csinálják effektíven ahhoz képest, hogy mekkora tőkével rendelkeznek. Nem szeretném megítélni őket, de ez inkább marketingfogás.

Letti: Greenwashing lényegében.

Dani: Mi sem csináljuk tökéletesen effektíven, de őszintén próbálkozunk azzal, amink van, sőt, azzal is, amink nincs. Összehasonlítva épp ez a baj: akinek rengeteg pénze van rá, még az sem tudja helyesen csinálni.

Letti: Részben személyes indíttatás is, nem mondhatnám, hogy zero waste életet élünk, de próbálok újrahasznosítani, kevés szemetet termelni, nem túlfogyasztani és persze second hand cuccokat venni.

Dani: Gyakorlatilag amióta létezik a Kazetta, csak turkálóban vásárolunk.

Az mondjuk tény, hogy mindez legalább nem céltalan „divatozás” – ha valaki csak a trendre épít, még akkor is segíthet a bolygón valamiképp.

Letti: Kicsit kettősen állok ehhez. Jó ez a trend, az is jó, ha valaki divatból vesz kulacsot, de mi inkább próbálunk nyitottak lenni, hogy miben tudunk, és miben nem tudunk fenntarthatóak lenni. Nem akarjuk azt sem kommunikálni, hogy ultrazöldek vagyunk, mert vannak hozzávalók, amiket nem tudunk bio forrásból beszerezni, a szitázáshoz is kellenek abszolút szennyező kémiai anyagok is.

Dani: Ez nem egy kifogás, de az anyagokhoz nagyon sok pénz kell, ahogy a boltban is háromszoros áron futnak a bio termékek, vagy azok, amelyek környezetkímélő módon vannak csomagolva. A nemrég hivatkozott Loutre egy főként baggy nadrágokat gyártó angol márka, amit nagyon szeretünk, egy lány csinálja, ő szokta kiírni, hogy honnan szerzi be az anyagokat, mi is utánanéztünk ezeknek, de az már más kategória. Ő nagyjából 50 ezer forintért ad egy darabot.

Letti: Kicsit visszásnak tűnhet, hogy arra bíztatunk mindenkit, hogy vegyék meg a cuccainkat, de közben törekedjenek kevesebb új ruha megvásárlására. Nem tudjuk azokkal a multikkal felvenni a versenyt, akik 70%-os leárazásokat csinálnak, ha mi is indítanánk ilyen akciókat, sehogy sem tudnánk kijönni anyagilag.

Egy biztos: nem szeretnénk „Gyorsan vedd meg ma, mert holnap már nem lesz rá lehetőséged”-jellegű etikátlan marketinget folyatni.

A weboldalatokon írjátok, hogy egy fenntartható bangladesi gyárból szerzitek be a pólókat és a pulcsikat. Mennyire nehéz megtalálni a tökéletes opciót, illetve megbizonyosodni arról, hogy valóban egy ideális helyről származik a termék?

Dani: Minimum egy fél éves kutatómunka eredménye volt megtalálni ezt a gyárat. Először természetesen kipróbáltuk az alapokat, a Fruit of the Loomot, a Gildant, aztán szép lassan egyre jobb lett az eredmény, de valami fenntarthatót akartam: ne az legyen, hogy ismeretlen hátterű „Made in Bangladesh” pólókat rendelünk, amit egy 6 éves kisgyerek varrt éhbérért egy gyárban. A márka, amit találtunk, pontosan leírja, hogy ki dolgozott a cuccokon és mennyiért, nekünk ez nagyon szimpatikus.

Letti: Egy belga cégről van szó, akik ott Bangladesben csináltak egy műhelyt, ők éves riportokban be szoktak számolni a helyi állapotokról, arról, hogy mi zajlik a saját gyáraikban. Plusz van öt fenntarthatósági tanúsítványuk, amik megbízhatóak, mivel ezeket nehéz megszerezni és a validitásukat is nagyon szigorúan vizsgálják. Az úgynevezett GOTS tanúsítvány igazolja, hogy egy-egy termék fair-trade, fair-wear, etikus, vegán, illetve hogy mennyi vizet és energiát használtak fel hozzá, ezen túl a karbonkibocsátásról is vannak információk. Ezekben bízunk.

Dani: Így van, ezeket nem írhatod csak úgy rá a cuccaidra, a tanúsítványok biztosítják, hogy a darabok biopamutból, újrahasznosított poliészterből készülnek. Az említett gyártóval szerződést is kötöttünk, ami pedig a legjobb, hogy nincs náluk minimum, folyamatosan tartanak készletet, akár egy darab pólót is rendelhetsz tőlük, ha azt kívánja meg a helyzet. Ez pont ideális most nekünk, tökéletesen beleillik a néhány termékes, kapszulakollekció-alapú üzleti modellbe.

Zárásképp beszéljünk egy igen aktuális, és legalább ennyire megosztó témáról, ami a márkák felelősségvállalása és aktivizmusa. Mit gondoltok, fontos, hogy egy brand kiálljon valamilyen fontos szociális ügyért, vagy szolidaritást vállaljon egy-egy társadalmi csoporttal? Sok, hozzáteszem abszolút jogos kritika éri a cégeket, miszerint csak haszonszerzés céljából változtatják szivárványosra a logójukat a Pride-hónap alatt például.

Letti: Szerintem fontos, hogyha kiállsz valamiért, azt tedd önazonos módon. Már kezd tucattá válni, hogy a Pride-hónap alatt hirtelen mindenki támogatni kezdi az LMBTQ+-közösséget, nagy kérdés, hogy mennyire etikus ebből profitálni. Szívesen felszólalunk vagy vállalunk aktivizmus szerepet olyan ügyekben, melyek relevánsak a márkához, vagy divattal kapcsolatosak, ilyen volt például a Fashion Revolution Week is.

Dani: Én egyébként nem gondolom azt, hogy politikai, vagy társadalmi kérdésekben meg kell nyilvánulnia egy brandnek. A politikáról is úgy gondolkodom, hogy nem kell kirakni a Facebook profilképünk köré egy-egy színes zászlót vagy szlogent, inkább gyere, üljük le beszélgetni négyszemközt, majd akkor eszmét cserélünk. Mellesleg nagyon meg tudja osztani az embereket egy ilyen téma, szerintem egy ruhamárkának arra kell összpontosítania, hogy a saját területén adja át jól azt, amit csinál.

Fotók: Kersner Máté / Footshop

A Kazetta Clothing új kapszulakollekciója július 5-éig rendelhető elő innen. A márka Instagram profilja erre található.