A 2020-as év eldöntötte, mely sneakereknek van helye a porondon. A vásárlók új favoritjai a Dunkok lettek, a Yeezy tovább pörgött, a japán kultúra inspirálta darabokkal továbbra sem lehetett mellélőni, a sorozatgyártotta kollaborációk pedig ezredjére sem tudnak kifulladni. Hogy mi jön idén? Áttekintjük, terítéken a 2021-es év legjobban várt dropjai.

Hype, innováció, jövő

Az innováció feltehetőleg ismételten vezérszó és vezérelv lesz a sneakerek világában is, szimbiózisban az egyre nagyobb teret kapó fenntarthatósággal. Sok brand mindset-váltáson esett át, és egyre több fenntartható fejlődésre koncentráló kollekciót adtak ki, melyek ha nem is döntöttek eladási rekordokat, elvitathatatlanul nemes célt szolgáltak, azt közvetítve, hogy a dolgokat lehet jobban és kevésbé környezetszennyezően is csinálni.

Ezzel párhuzamosan a Nike kiemelt hangsúlyt fektetett az Adapt rendszerének fejlesztésére, ezzel a technológiai szempontból progresszív sneakerek, melyeket összeköthetünk a telefonunkkal és vezérelhetünk hanggal, álomból valósággá lettek.

Az idei év legjobban várt modelljei nem rejtegetnek túl sok meglepetést, ám ettől még érdemes odafigyelni rájuk. Ahogy azt már megszokhattuk, kapunk egy rakás verziót az Air Jordan 1-ből, a 2020-ban berobbant Dunk-hype velünk marad, a Yeezy pedig ismét készül egyel s mással.

SACAI X NIKE VAPORWAFFLE DARK IRIS

Source: sneakerbardetroit.com

Zsinórban harmadik éve folyamatosan várhatjuk, éppen mivel rukkol elő a Nike és a csúcskategóriás brandnek számító japánSacai. Idén újabb Vaporwaffle sziluett érkezik, mely kombinálja az igen retró Nike Pegasus és az új Nike Vaporfly elemeit. Habár novemberben már volt egy dupla drop, most újra kiadják a lila-fehér-és narancs színeket mixelő Dark Iris színállást.

Tervezett megjelenés: 2021 tavasz

SUPREME X NIKE SB DUNK LOW

A Travis Scott és a Ben & Jerry’s fagylaltcég által begyújtott Nike SB Dunk-hype nem kerülhette el a Supreme figyelmét sem: a streetwear óriás lecsapott, és négy színállással készül a tavaszi-nyári időszakra. A fehér alapot lehet választani feketével, barnával, kékkel és világoszölddel is, extraként pedig aranyszínű csillagok is kerültek rá. A nyelven arany Nike felirat, a fűzővédőn pedig szintén csilli-villi Supreme logó. Nem épp világmegváltó, de biztosan fogyni fog.

Tervezett megjelenés: 2021 tavasz/nyár

Source: sneakernews.com

SUPREME X NIKE AIR JORDAN 1

Az Air Jordan tavaly sem mozdult a trónjáról, és idén sem megy sehová. Ahogy a Dunkot, úgy Michael Jordan híres első modelljét is telecsillagozza a Supreme, ezzel mondjuk nem lépnek túl eredetit, mindenesetre borítékolhatják maguknak 2021 egyik nagy dobását. Pontos megjelenési dátum még nincs, annyit tudunk, hogy talán nyár körül kerülhet a polcokra.

Tervezett megjelenés: 2021 nyár

AIR JORDAN 1‚ HYPER ROYAL

Az egyik legelegánsabb kosaras cipőnek egyértelműen helye van ezen a listán. Az Air Jordan 1 új, Hyper Royal névre hallgató színállása letisztult és visszafogott, és pont ez a legnagyobb előnye. A kombináció igényes és szemrevaló: az égkék szín fehérrel és némi szürkével párosul, utóbbi árnyalat a talpon és a Swooshon kap hangsúlyt.

Tervezett megjelenés: április 4.

Source: Nike

NIKE DUNK LOW SE “FREE 99”

A Dunk cipőkön megannyi színezésre váró hely és réteg áll rendelkezésünkre, a sziluett igazi potenciálja többek közt ebben is rejlik. Mivel két szín már elég unalmas, a Nike-nál megálmodták a Dunk Low SE Free 99-t. A recept egyszerű: két, szőrmés díszítésű, összekevert színkombójú sneaker ad ki egy kellemesen harmonizáló, mégis eklektikus párt.

Tervezett megjelenés: 2021 nyár

Source: nicekicks.com

Egy hasonló koncepciót már felfedtek idén, ez volt a kínai street food-kultúrából inspirációt merítő Street Hawker színállás. A cipő egyébként pont 3 napja, január 22-én jelent meg.

Source:houseofheat.co, hanzuying

ADIDAS YEEZY BOOST 350 V2 “ASH PEARL”

Az elmúlt 5 év összes Yeezy megjelenése közül a Yeezy Boost 350 volt az, mely mindig óriási hype-ot tudott generálni, nem véletlen, hogy ebből a sziluettből le is gyártottak megannyi színvariánst. 2021-ben Kanye West folytatja a „Yeezys for all” kampányát, és piacra dobja az Ash Pearl nevű 350 V2 modellt is. Erősen esélyes, hogy a darab a Footshop oldalán is debütál majd, szóval legyetek résen.

Tervezett megjelenés: 2021 március

Source: adidas

ADIDAS YEEZY 451

A Yeezy az évek során sikeresen kinőtte a „fura cipő” jelzőt, szóval épp ideje volt már egy kis határfeszegetésnek és egy igazán formabontó modell megjelentetésének. A talprendszert a Yeezy Wave Runnerért, a Reebok InstaPump Furyért és számos New Balance darabért felelős Steven Smith, az apacipők apukája gondolta újra, így kaptunk egy meglehetősen vad és szokatlan sole-t, mely megannyi kreatív asszociációt szült az interneten. Voltak, akik hajcsathoz hasonlították, akadt, akinek Beetlejuice jutott az eszébe, míg mások valamiféle rovart láttak benne. A merész külső tehát adott, már csak a 2019 óta húzódó, elvileg februárban ténylegesen megvalósuló dropra várunk.

Tervezett megjelenés: 2021 február

Source: sneakerfiles.com

SEAN WOTHERSPOON X ADIDAS ZX 8000 „SUPER EARTH“

Sean Wotherspoon színes és imádnivaló kollabjai az elmúlt évek legkedvesebb megjelenései közt foglaltak helyet. Sean minden nagy branddel társult már: kezdett egy extrém sikeres Nike kollaborációval, utána az Asics Gel-Kayano III sneakert gondolta újra, tavaly pedig a jubiláló adidas Superstart varázsolta virágossá. Ez volt a Super Earth modell, melynek újabb kiadása idén március 12-én várható, csak épp a sportos adidas ZX 8000 sziluett képében.

Tervezett megjelenés: március 12-e

Source: sneakernews.com

ADIDAS YEEZY BOOST 700 “SUN”

Aligha van olyan ember, akit ne nyűgözne le a napfelkelte és a naplemente. Az új Yeezy színállás erre az alapvető élményre alapozva alkotta meg a nap ihlette adidas Yeezy Boost 700-at. A végtelen narancsos-vörös horizont az élénk középtalpi részen köszön vissza, az égető déli-kora délutáni napsugarak a felső felületen csillognak, a sneakert átszelő azúrkék réteg pedig a végtelen eget szimbolizálja. Az idei szezon várva várt cipője két nappal ezelőtt, január 23-án jelent meg egyebek mellett a Footshop Releases oldalán is.

Tervezett megjelenés: január 23.

Source:aiobot.com

Source: adidas

Ezek voltak 2021 legjobban vár sneakerei, legalábbis eddig. A nyári időszaknál egyelőre nemigen látunk tovább, utána viszont még legalább ennyi izgalmas lábbeli várható. Két drop közt érdemes figyelnetek az oldalunkon a limitált sneakerek kategóriáját, és a Releases szekción sem árt rajta tartani a szemeket, legközelebb a Converse és a Concepts közös tornacipőjét tudjátok bezsebelni.

Wholesome ig