Talán már tudjátok, hogy idén ünnepeljük a tizedik születésnapunkat, a jeles alkalom apropójából pedig ideje felfednünk az ehhez kapcsolódó legújabb projektet. Ezúttal a 10 ország – 10 művész koncepciót követve hoztunk létre egyedi ülőalkalmatosságokat, melyek a Footshop raktáraiból felhalmozódott kartonokból kerültek megalkotásra, tíz különböző alkotótól, akik tíz különböző országból származnak, Európa minden pontjáról. A terméksorozat december 9-én jelenik meg a releases.footshop.com platformon 10 custom sneaker és a “Footshop meets Reebok” kollekcióval egyetemben.
Kapcsolódva a környezetvédelmi szempontból fenntartható működéshez, fogtunk egy rakás ránk maradt régi kartont a raktárainkból és ezekből hoztunk létre tíz különböző, egymástól külsőleg is eltérő kartonfotelt. A gyártás két fázisra osztható: a gyártók először is összeillesztették majd precízen összeragasztották a kartonlapokat, majd jött az általunk jelölt 10 kreatív abból a 10 európai országból, ahol a Footshop cseh webshopja elérhető. Mindegyikük más-más nézőpontból, saját, rá jellemző stílusban közelítette meg a projektet, így lettek a székek/fotelek – vagy nevezzük, ahogy csak szeretnénk – teljesen egyedülállóak. Ha érdekel a termék, érdemes nyitott szemmel járnod és készenlétben állnod Releases platformunkon, ugyanis a darabok itt kerülnek kisorsolásra 300 eurós áron. A nyerteseket december 14-én, keddi napon húzzuk ki, sok sikert hozzá!
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2020/08/FOOTSHOP-kresla-4881-copy-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2020/08/FOOTSHOP-kresla-4931-copy-1024x683.jpg)
A nyertesek a székkel együtt egy custom Reebok Classic Leather Grow sneakerrel is gazdagodhatnak. Az egyedi darabok @Customsmichelle keze munkáját dicsérik.
Maga a Reebok márka szintén fontos szerepet játszik a kampányhoz dukáló uniszex ruhakollekció megalkotásában, melynek darabjain a Footshophoz, és az általunk képviselt kultúrához kapcsolódó printek és idézetek találhatóak majd. A december 9-én online és az üzleteinkben is megjelenő kollekció összesen három pólót és egy pár pulcsit foglal majd magába.
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2020/08/FOOTSHOP-kresla-4750-683x1024.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2020/08/FOOTSHOP-kresla-4940-copy-683x1024.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/GR-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/GR-1024x683.jpg)
Footshop x Flavien „mile” flavor (FR)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/FR-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/FR-1024x683.jpg)
Footshop x Johanna Walderdorff (DE)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/DE-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/DE-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/CZ-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/CZ-1024x683.jpg)
Footshop x Aleksandra Georgieva / sa6ettu (BG)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/BG-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/BG-1024x683.jpg)
Footshop x Martin Lukáč (SK)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/SK-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/SK-1024x683.jpg)
Footshop x KSELEQOQYNQYSHY (RO)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/RO-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/RO-1024x683.jpg)
Footshop x EDYTA GRZYB (PL)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/PL-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/PL-1024x683.jpg)
Footshop x Roel van der Linden (NL)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/NL-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/NL-1024x683.jpg)
Footshop x Daniel Labrosse (HU)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/HU-on-feet-1024x683.jpg)
![](https://www.footshop.cz/blog/wp-content/uploads/2021/11/HU-1024x683.jpg)
A székekre Releases platformunkon lesz lehetőséged feliratkozni december 9-étől kezdve. A Reebok meets Footshop kollekció szintén aznap jelenik meg a weben, a kartonfotelek nyerteseit pedig 5 nappal később hirdetjük ki, sok szerencsét!
Credits:
Photographer: @tomastrestik
Production @johannakucerova +@kantare_es
Art Director: @filipkominik
Styling @johannakucerova
Make-up: @verune
Models: @xanibi, @kovkou, @sonjastefanko, @nosleepbrook, @brbora_n, @honzisko_n
- Lángoljon a nyár - 10. 5. 2023
- On Feet: A hét legjobb sneakereit a New Balance uralja - 4. 5. 2023
- Top 11: A legjobb sneakerek 2023 tavaszára - 21. 3. 2023