A cipővásárlás fontos dolog, angol tudósok is bizonyították, hogy szervezetünknek bizonyos időközönként szüksége van az ezzel járó endorfinra. 

Cipőket gyűjteni rengeteg endorfinnal és pénzköltéssel jár – hiszen amint megszereztük a vágyott darabot, hajlamosak vagyunk szinte azonnal újabb grál után nézni – egyrészt mivel ‘pont van még helye’ a cipős polcunkon – másrészt a gyűjtés egyébként sem a leállásról szól. 🙂 

A sneakerek felhalmozása pedig sosem volt olcsó hobbi: egy-egy fontosabb darabért keményen meg kell tömni a perselymalacot. Már a belépő szinteken is olyan árak repkednek, amik rendesen megtépáznának egy átlagos nyugdíjalapot. 

Amiről viszont az alábbi cikkben szó lesz, az már a haladő kategória fölött van valahol, és viszonylag kevesek kiváltsága, de mindannyiunk szórakozása: ezek azok a csukák, amiket a legtöbben szép csendben visszatennénk a polcra, amint elolvastuk az árcédulát.

Az alábbiakban összeállítottuk Nektek a világ 17 legdrágább cipőjének listáját.

(Mielőtt belevágnánk, kérjük vegyétek figyelembe, hogy az érdekesség oltárán feláldoztuk a sebészi pontosságot: a cipők egy része egyszerűen külsejük, vagy háttérsztorijuk miatt került a listára, a számokat pedig részben a resell piacról lőttük be, részben pedig aukciós házak árai alapján. Most pedig, hogy hárítottunk minden felelősséget, nézzük a cipőket.)

17. Nike x MSCHF Air Max 97 Jesus Shoes –  Walk On Water – $4000 (2019)

Listánk utolsó helyezettjét birtokolva a vízen járás nem biblikus szuper-erő, hanem totál valóság: a kék-fehér Air Max légtalpába a Jordán folyó megszentelt vizét fecskendezték, fűződíszként arany-ezüst feszülettel felszerelték, pápai kamupecséttel dizájnolták, és persze tömjénnel illatosított dobozban volt kapható…Nagyjából két percig, ugyanis mind a 24 párat pillanatok alatt kapkodták el az eredeti, 1425 dolláros áron, hogy aztán négyszeres resell szorzóval támadjon fel a harmadik napon, a StockX-en. Jézus! 

(A történet pikantériája, hogy a MSCHF tervezői eredetileg viccnek szánták az egészet: tudniillik felhúzták magukat a – szintén 2019-es – adidas x Arizona Ice Tea közös cipőin, és a Názáreti együttműködéssel csupán görbe tükröt szerettek volna mutatni napjaink -enyhén szólva túltolt- kollab-mániájának. Erre mondják, hogy túl jól sikerült.)

16. Nike Yeezy 2 Red October – $7,500  (2014)

Mielőtt Kanye West az adidashoz igazolt volna, volt néhány gyerekcipős próbálkozása a Nikeval. Közös kalandjuk utolsó túlérett gyümölcseként a Red October 2014 február 9-én jelent meg (vasárnap!), de ekkor Kanye már egy ideje duzzogva szakított a pipás márkával. Szóval a Nike részéről  ez a húzás inkább amolyan bosszú volt, mint amikor a csajok eladják a hűtlen pasijuk cuccait… Drágán, ugyanis valahogy ez lett minden idők legdrágább Yeezyje.

15. Nike Dunk SB Low Staple NYC Pigeon – $16,000 (2005)

A bekezdés alatt a valaha létezett legnépszerűbb Nike Dunkot láthatjátok.

2005 februárjában Jeff Staple manhattani üzlete előtt megszületett a HYPE, úgy, ahogy ma ismerjük: a 150 párra limitált cipőket ugyan eredetileg 5 new yorki bolt (Rival, Supreme, Recon, KCDC és Reed Space) között tervezték elosztani – de az Orchard Streeten sorban állók mindegyikének sem jutott már. 

Ennek eredményeképpen gyorsan eszkalálódott a camp: volt egy kis lövöldözés, húsz embert letartóztattak, az NYPD bezáratta a boltot aznapra, a megjelenés pedig azonnal címlapokra és híradóba került.

A NYC galamb ára természetesen azóta is emelkedik, a Dunkot pedig pont idén porolta le ismét a Nike, szóval van miből választani, ha nem lenne keret a legendás sneaker-mérföldkőre.

14. Chanel x Pharrell x adidas NMD Hu –  $10,000 (2017)

A Pharrell x adidas NMD Human Race kollabok nagy része viszonylag magas resell árakat ért meg (bár ez hype mára kissé megkopott), de ez a különleges fekete-fehér darab megjelenése óta nem sokat engedett az árából. 

A mindössze 500 példányban gyártott NMD-t különleges sorsolás útján lehetett megvásárolni 2017 novemberében, Párizsban, a Colette Chanel Pop-Up-ban, 1000 euróért. 

Az akkor szerencséseknek ez gyorsan gyümölcsözö befektetésnek bizonyult: az átlag resell ár már másnap 11 ezer dollár körül járt, és azóta sem sokat esett.

13. Air Jordan V ‚Trophy Room‘ Friends & Family – $10,000 (2019)

Az Air Jordan V ‘Trophy Room‘ F&F változata 2019 legértékesebb megjelenése volt volt: összesen 223 pár készült belőle, mindegyik sorszámozva, az oldal paneleken MJ és fia, Marcus Jordan mezének számaival (23 és 5).

12. DJ Khaled x Air Jordan 3 ‘Grateful’ – $25,000 (2017)

Khaled mindig híres volt vonzódásáról a piros színű cipőkhőz, – lehetőség szerint Jordanekhez – így senkit sem ért meglepetésként, mikor a 2017-es lemez megjelenéséhez egy piros Jordant kapcsolt – amit természetesen az album megvásárlásával lehetett megnyerni. Túl sok nyertes persze nem volt, csupán néhány kiválasztott lehetett tagja a “We The Best”-klubnak.

11. Macklemore x Air Jordan 6 Cactus –$25,000

Ne keressétek turkálókban, mert összesen 23 pár készült belőle: Macklemore a szuper limitált kaktusz zöld cipőket egyszerűen elajándékozta, hiszen megteheti. Anyagias haverjai viszont neki is is vannak, szóval kicsit több, mint hét és fél millió forintért bármikor hozzájuthattok a hatos Cactus-hoz.

10. Eminem x Carhartt Air Jordan 4 – $30,000 (2015)

A Shady Records tizenötödik évfordulóján Eminem nem csak a rajongóit, de a sneakerheadeket is meglepte. Slim Shady meghívta szülinapozni a Carharttot és Jordan Brandet, a közös buli végeredménye pedig egy kis példányszámban kiadott cipő, amiből 10 párat elárvereztek az Ebayen, a maradékot pedig elhordta EM, és a haverok. Az Eminem x Carhartt Air Jordan 4 valószínűleg többe kerül, mint egy saját zenei stúdió felszerelése, de reppelni ebben is lehet.  

9. Air Jordan 4 Eminem ‘Encore’ – $32,000 (2017)

Marshall Mathers rögtön két helyet is elfoglal a listánkon – ezúttal is egy négyes Jordannel, ami Shady 2004-es lemezének címét, és kék színeit viseli. Amiért az ‘Encore’ Jordan még a a tizedik helyezettünknél is drágább, valószínűleg a darabszám: összesen 23 pár készült belőle.

8. Nike Air Mag Back to the Future 2016 – $35,000  (2016)

Az elmúlt évek, és filmtörténelem egyik leghíresebb cipője: a Vissza a jövőbe ikonikus magasszárúját 2011-ben kiadta a Nike 1500 párra limitálva, de a rajongóknak ez természetesen nem volt elég. 

Öt évvel később engedtek a nyomásnak, és ismét megjelent a Mag – ezúttal viszont összesen 89 pár, ami elég volt ahhoz, hogy a ritka önbefűzös csukát a top tízbe  katapultálja.

7. Nike So Cal Air Force 1 Supreme Max – $50,000 (2007)

Miután az Outkast 1999-ben elkészítette a Világ-Azóta-is-Legjobb-Rap-Zenéjét (B.O.B), celebre kereste magát a Stankoniával, bezsákolt hat Grammyt, és számtalan egyéb helyezést és elismerést – a duó valószínűleg elkezdett unatkozni. Annyira, hogy 2007-ben Big Boi már olyan totál érthetetlen dolgokra kezdte költeni a pénzét, mint a 13 karátos gyémántokkal kirakott custom Air Force 1. Ízléses befektetés, és alig került többe 15 millió forintnál.

6. Air Jordan Silver Shoes – $60,000

Nem, nem azért kerül ennyibe, mert színezüstből van. 

Az ezüst színű Jordanből összesen 10 pár készült, mivel a háttérsztori szerint Michael Jordan pont ilyet kapott feleségétől a harminckettedik születésnapjára (nem pont, mert az tömör ezüst volt). Persze a történet aranyos (sic!), és sokat dob az áron.

5. Air Jordan 12 OVO (Drake Edition) – $100,000 (2014)

Az ötödik helyezetten nincsenek gyémántok, de még ezüst festék sem: az alábbi Jordan egy Drake márkájával közös kollab ugyan, retail áron $250-ért Sold Out, azaz elvileg semmi különleges nincs benne. Talán csak az, hogy miután a torontoi rapper egy Raptors meccsen jókedvében az egyik rajongójának ajándékozta, a srácnak sikerült az egészen hihetetlen 100.000 dolláros áron továbbadnia a csukát Ebayen. Ezért már érdemes meccsre járni.

4. Air Jordan 12 (Flu Game) – $104,000 (1997)

Az 1997-es  Chicago Bulls és a Utah Jazz döntőmérkőzés ötödik meccsét Michael Jordan emberfeletti teljesítménye írta be a történelembe: MJ a hírek szerint csúnya megfázással küzdött, de ez nem akadályozta meg abban, hogy pályára lépjen Delta Centerben. 

Jordan – annak ellenére, hogy  lázasan, kimerülten, és láthatóan teljesen legyengülve játszott a mérkőzésen – varázslatos módon 38 pontot dobott a Utah ellen. 

A fantasztikus diadalmenete alatt viselte ezt 12-es Jordant, ami a legendás játék után “Flu Game” néven került kalapács alá, és kelt el – 104 ezer dollárért (jelenlegi árfolyamon mintegy 32 millió Huf). Ezzel egy időre új rekordot is állított fel: ez volt akkor a valaha elárverezett legdrágább sportcipő. 

(Fun fact: különböző hiteles források szerint MJ a legendás meccsen nem influenzával, hanem ételmérgezéssel lépett pályára – amit az előző este rendelt pizza okozott.)

3. Converse Fastbreak, worn by Michael Jordan – $190,373  (1984)

A harmadik helyezettel hirtelen meg is érkeztünk a csillagászati árak közé, de marad MJ.

itt sem a kis példányszám, vagy az anyagok miatt kerül ennyibe a cipő: az alább látható Converse-t (minden használcipő hirdetésben: ‘9/10 állapot’!) Michael Jordan viselte az 1984-es, Los Angelesben megrendezett, nyári olimpiai játékokon.

2. Nike Moon Shoe –$437,500  (1972)

Másodikunkra már csak erős jó szándékkal lehetne kimondani a 9/10 állapotot, de korához képest kifejezetten jó shape-ben van: az alábbi cipőt a Nike társalapítója, Bill Bowerman tervezte 1972-ben, az Olimpiai selejtezőkre.

Mindössze egyetlen pár maradt fenn, ami önmagában is drágává tenné, de értékét inkább az az érdekesség adja, hogy talpát egy gofrisütöben készítették (tényleg, de ne próbáljátok meg otthon!). 

A Nike Moon Shoe Miles Nadal gyűjteményének része volt, és 2019-ben kelt el a Sotheby’s árverésén, a fent látható rekord összegért.

1. Solid Gold OVO x Air Jordan – $2,000,000  (2016)

Az első hely inkább csak amolyan bónusz  – hiszen nem ‘igazi’, hordható cipőről van szó, hanem egy 24 karátos, tömör aranytömbről, amivel Korunk Kanadai Ízléskirálya, de kiváló rappere, Drake lepte meg magát a Jordan Brand közreműködésével. 

A 2016-os arany árfolyamok alapján két millió dollárba kerülhetett az elegáns, de mégis praktikus ajándék, ami ajtótámasztónak, vagy papírnehezéknek például tökéletes.

A végére pedig álljon itt egy emlékeztető lista a 17 legdrágább cipőröl:

17) Nike x MSCHF Air Max 97 ‚Jesus Shoes – Walk On Water $4000

16) Nike Yeezy 2 Red October – $7,500

15) Chanel x Pharrell x adidas NMD Hu — $10000

14) Air Jordan V ‚Trophy Room‘ (Friends & Family) – $10,000

13) Nike Dunk SB Low Staple NYC Pigeon – $16,000

12) DJ Khaled x Air Jordan 3 ‘Grateful’ – $25,000

11) Macklemore x Air Jordan 6: $25,000

10) Eminem x Carhartt Air Jordan 4 – $30,000

9) Air Jordan 4 Eminem – $32,000

8) Nike Air Mag Back to the Future 2016 – $35,000

7) Nike So Cal Air Force 1 Supreme Max – $50,000

6) Air Jordan Silver Shoes – $60,000

5) Air Jordan 12 OVO (Drake Edition) – $100,000

4) Air Jordan 12 (Flu Game) – $104,000

3) Michael Jordan’s Game Worn Converse Fastbreak: $190,373

2) Nike Moon Shoe: $437,500

1) Solid Gold OVO x Air Jordan – $2,000,000