Sofia Ravasová: Amikor a tánc és az újrahasznosítás világa a divatban találkozik

Mióta foglalkozol ruhák újrahasznosításával?

Középsuli vége felé anyukám megtanított varrni, nagyjából ekkor kezdődött. Már ezelőtt sokat jártam turkálókba, kezdetben folyton őt nyaggattam a ruha-átalakítós ötleteimmel. (nevet)

Le tudnád írni nekünk a kreatív folyamatokat az első ötlettől az utolsó simításokig?

Változó, de általában minden egy turkálóban kezdődik. Ahogy meglátok egy darabot, rögtön elképzelem, miképp alkotnám újra. Ezután bezárkózom a stúdiómba, majd alkotni kezdek. Van, hogy elszúrok valamit, majd előrukkolok egy sokkal jobb ötlettel. Csak úszok az árral, pont, mint freestyle tánc közben.

Hogy viszonyulsz egyes anyagokhoz? Vannak darabok, melyekhez óvatosabban, esetleg nagyobb tisztelettel nyúlsz? Gondolok itt egy régi, tradicionális ruhára, amiből végül szoknya vagy top lesz.

Minden darabot próbálok a megfelelő tisztelettel kezelni, még a turkálós, két eurós termékeket is. Egyes darabok értéke a történelmükben és egyediségükben rejlik. Egy ponton realizáltam, hogy valószínűleg nem fogok kétszer ugyanazzal a Levi’s gatyával találkozni. Gyakran elmélkedek egyes cuccok történetéről – min mehettek keresztül, ki és mikor hordta őket. Ez egyszerre tölt el örömmel és a felelősség érzését is belém helyezi. Válaszolva a kérdésre, igen, meglehetősen óvatosan bánok azokkal a ruhákkal, melyekkel dolgozom.

Különösen figyeltem az említett népviseleti ruhára – a készítői még kézzel varrták egykor. Szerettem volna minden elemét felhasználni, és valami modern dolgot varázsolni belőle.

Vannak esetleg „versenytársaid” Szlovákiában, akik szintúgy értéknövelő újrahasznosításon alapuló divattal foglalkoznak?

Nem is kérdés. Rengeteg nagyon ügyes dizájner van Szlovákiában. A legjobb az egészben, hogy mindenki különböző dolgokkal foglalkozik. Ott van például a Bagbet, ők ingeket gyártanak. Óriási tehetségnek tartom MelisaMincát, aki noha szlovák, egy ideje már Berlinben alkot.

Tudsz esetleg upcycling-ikonokat említeni? Téged személy szerint inspirálnak bizonyos alkotók?

Számtalan a témával foglalkozó Instagram profilt követek. Főleg tervezőket, de igyekszem nem túl sok inspirációt csenni tőlük, szeretnék magamtól kreálni valamit. Talán épp ezért is merítek sokszor a gyerekkoromból és az akkor viselt ruháinkból.

Kinek varrsz legszívesebben?

Bárkinek. Nincs ilyesfajta akadály, de jellemzően a kortársaim és a street-stílus iránt érdeklődők keresnek meg.

Tavaly nyáron jelentetted meg legutóbbi kollekciódat, melyet az Instagramon (@fosia.clo) mutattatok be. Dolgozol esetleg azóta új kollekción?

Igen, sok projektbe belevágtunk. Az egyik ilyen a cseh grafikusművésszel, Kate Bohemiával készül, számomra ő egy igazi divatikon. Továbbá dolgozunk azon, hogy gyorsabban készülhessenek a termékeink, mivel így a tánccsoportomra sem jut elég idő. Hamarosan elkezdjük a közös munkát egy szabóval, aki gyorsabban tudja megvalósítani az ötleteimet nálam, így párhuzamosan tudok több projektre figyelni.

A következő projektünkben a tánc és az újrahasznosított divat világát ötvözzük egymással, már nagyon várom, mivel végre kombinálni tudom azt a két dolgot, amit igazán szeretek. Mindez a korona-éra végeztével lesz csak az igazi, amikor újra tudok próbálni a táncosaimmal, akikkel több művészileg formabontó tervem is van.

Fotó: Petra Augustini

Mit jelent számodra a tánc? A családod is ezzel foglalkozik, a nővéred, Silvia például hozzád hasonlóan koreográfus és táncos is egyben.

Tudom, klisésen hangzik, de a tánc az életem, ami számtalan új utat nyitottszámomra. Megtanított az alkotásra, arra, hogy mi az a kemény munka, hogy figyeljek a körülöttem lévőkre, és arra is, hogy miképp kell csapatban dolgozni. Nem mellesleg ennek részeként kiskorom óta terveztem már kosztümöket és koreográfiákat. Összegezve: a tánc a lelki-és fizikai szabadságot jelenti nekem.

Fotó: Petra Augustini

Az Instagram profilodon nemrég őszinte posztban számoltál be arról, hogy régen mennyire nehezen tudtad elfogadni és szeretni önmagad. Mi vezetett erre a döntésre?

Azt hiszem felnőttem, és már nem félek megnyílni, vagy épp érzékeny témákról vallani. Felelősségemnek érzem, hogy szóljak a gyerekekhez és a diákjaimhoz, akik követnek, szívesen megmutatnám nekik, hogy milyen út vezet az önszeretetig. Ezen túl persze meg is könnyebbültem az említett poszt után.

Van esetleg még valami jó tanács, amit zárásképp itt hagynál?

Szeressétek magatokat. Alkossatok sokat. És ne féljetek néha gyerekek lenni.

Fotó: Petra Augustini